Világrekordok A-Z-ig!

Ezen a veblapon megtalálhatsz egy pár világ rekordot de lehet h nem az összeset!Azért meg lehet nézni!


2009-ben Magyarországon 10 Guinness rekordot próbáltak megdönteni, ebből nyolcat sikerült. Megdőlt például a leghangosabb horkolás világrekordja, a fekve dekázás Guinness rekordja, de Magyarországon készítették el a világ legnagyobb fröccsét is.Király


Márciusban 24 órás, maratoni gyöngyfűzést tartottak a Győr-Moson-Sopron megyei Gyarmaton, ahol a résztvevők elkészítették Magyarország eddigi legnagyobb, összesen 133 gyöngy-virágból álló csokrát. Szintén nagyságával került a rekordok közé az a fal, amelyet több mint 200, gyöngyből készült pillangó díszít. Emellett a 24 óra alatt legtöbb gyöngyöt elfűző címet is bezsebelhette az a résztvevő, aki több mint 20 ezer gyöngyöt használt el – írta a Magyar Online.Csók


Szintén márciusban dőlt meg a leghangosabb horkolás világrekordja a fővárosi Syma csarnokban rendezett "Horkolás Éjszakáján". Az eddigi csúcsot egy dél-amerikai férfi tartotta 93 decibellel, egy budapesti úr azonban a mérések szerint 98-cal durmolt. Az egyszerre együtthorkolás világrekordját mindenképp a budapesti eseményen állították fel, ugyanis ilyen csúcs még egyáltalán nem szerepelt a Guinness Rekordok történetében. Felváltva összesen 70-en horkoltak a fővárosi Syma csarnokban, a legtöbben egyszerre 16-an.Nevetés


Júniusban készítették el a világ legnagyobb fröccsét a Városháza Parkban. Az 500 literes ital fele rozébor, fele szóda arányú. A világ legnagyobb kisfröccsét egy külön erre a célra gyártott ötszáz literes pohárba készítették el, és a rendezvény résztvevői fogyasztották el.Pénz beszél


Júliusban megdöntötték a folyamatos magyar nóta és népdal éneklés magyar és világrekordját is a Hajdú-Bihar megyei Újszentmargitán. A 480 résztvevő több mint 2500 dalt énekelt, összesen 3307 percen át. A két és fél nap alatt 23 kórus és 52 szólista lépett fel. Volt, aki csak egyetlen dalt vállalt, de olyan is, aki egymaga két órán át énekelt megszakítás nélkül. A legfiatalabb énekes mindössze öt, a legidősebb pedig hetvenhét éves volt.Vigyor

Augusztusban magyar-csoki rekord született Szerencsen, ahol elkészült a világ első csokoládé-festménye is. A festmény tíz méter hosszú és mesefigurák vannak rajta, amiket gyerekek vittek a vászonra több színű csokoládéból.Meglepett

Szeptemberben Guinness-rekordot döntöttek a "szimultán legtöbben együtt rajzolók" kategóriájában Budapesten. A nagyszabású aszfaltrajz-versenyt a környezetvédelmi tárca szervezte, hogy felhívja a figyelmet a környezetbarát közlekedésre. A rendezvényen 5317-en ragadtak krétát. A résztvevők egy óriási, előrajzolt kerékpárút köré rajzolták fel, mit várnak a nagyvárosi közlekedéstől. 10 percig kellett gugolva, folyamatosan rajzolniuk. A korábbi rekord egyébként 3652 fő volt, amit több mint 1500-zal döntöttek meg az Andrássy úton.Nyelvöltés

Januárban a Városligeti Műjégpályán próbálták megdönteni a hógolyózás világrekordját, de a sikerhez 261 ember hiányzott. A rekord megdöntéséhez 3746 egy időben egyszerre hógolyózó emberre lett volna szükség. A Városligeti műjégpályán azonban csak 3485-en vettek részt a kísérletben.Kacsintás

Kóczán Péter augusztusban próbálta meg megdönteni a parázson járás Guinness-rekordját, de csak a magyar csúcsot sikerült túlszárnyalnia. A világcsúcs 180 méter, ám a magyar férfi 80 méternél feladta a küzdelmet.Király

Kassai Lajos lovasíjász új Guinness Világrekordot lőtt december 5-én a Papp László Sportarénában zajló Lovas Világkupa keretén belül. Vágtató ló hátáról 12 db, 30 cm átmérőjű feldobott korongot lőtt le mindössze 17, 80 másodperc alatt.Ártatlan

A legtöbb húsvéti tojással feldíszített fa
2009 áprilisának első hetében, Kazincbarcika város 55. születésnapja tiszteletére egy „tojásfát” készítettek az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ Gyermekek Háza – Kézművesház szervezésében, melyhez a hímes tojások készítői Kazincbarcika város lakói, társadalmi intézményei voltak. A közel 6 méteres tojásfát az előzetes terveknek megfelelően 2009. április 5.-én (virágvasárnap) délután mutatták be az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ előcsarnokában.
Csók


Téglából csónakot?
Hankó Péter gyöngyösi lakos, aki Ytong-téglából készít szobrokat, 2009. július 11.-én vízre bocsátotta a Markazi Víztározón az általa készített Ytong-csónakot. A téglából ragasztással épült vízi jármű 205 centiméter hosszú volt, szélessége 80 centiméter, teljes szerkezeti magassága 50 centiméter, a csónak tömege 200 és 250 kg közötti, számított vízkiszorítása pedig 660 liter. Ez volt az ország egyetlen és így egyben legnagyobb méretű, építőipari tégla-anyagból összeépített vízi járműve – írta a Rekordok.hu.
Nevetés

149 boros étel versenyzett egy helyen!
Pakson, 2009. július 5.-én a 17. Gasztroblues Fesztivál főzőversenyén reggel 10 órától délutánig összesen 149 fajta, borral készült ételt mutattak be a zsűrinek. Gárdai György szervezésében borral, vagy bort igénylő eljárás felhasználásával előkészített vagy készített, illetve bort tartalmazó ételeket hoztak a zsűri elé, a beérkezett pályaművek három csoportba kerültek, majd a zsűri a csoportelsők közül választotta ki közös döntéssel a legjobb ételeket.
Pénz beszél

A leghosszabb, több mint 36 órás drogellenes rendezvény
A Rendészeti Megelőzési Társaság a BRFK Bűnmegelőzési Osztályával közösen 2009. június 25.-én és 26.-án megszervezte a leghosszabb drogprevenciós rendezvényt a budapesti Petőfi Csarnokban. A Dr. Diószegi Gábor vezetésével összeállított, 2177 perces programban drogmegelőzésben jártas szakemberek tartottak a közönség részére a drogokkal kapcsolatos információkat, ismereteket tartalmazó előadás-blokkokat, szakmai vitákat, egészségvédelmi témájú foglalkozásokat, tanácsadást. A helyszínen sportolási és egyéb, a drogokkal szembeni alternatívákat bemutató lehetőségeket is kínáltak.
Vigyor

A leghosszabb puliszka
Szatmárcsekén 2009.-ben a XI. Nemzetközi Cinkefőző Fesztiválra február 21.-én várták a vendégeket. A település önkormányzata a fesztivál keretében felállította a leghosszabb, átlagosan kb. 10 centiméter széles puliszka elkészítésének rekordját. A rendezvény helyszíne a helyi Általános Iskola és Művelődési Központ volt, ahol a tornateremben készültek a cinkefőző csapatok arra, hogy a helyi recept szerint megfőzzék a cinkének nevezett krumpli alapú ételeket és közösen elkészítsék a különböző ízesítéssel ellátott hosszú kukoricapuliszkát.
Meglepett


Kinyó Zsolt újabb íjászrekordja
Kinyó Zsolt sportíjász, magyar rekorder a két évvel ezelőtti maratoni rekordja után 2009. június 20.-án felállította az egy óra alatt leadott legtöbb íjlövés hazai sebességrekordját is. A kísérlet alatt Zsolt 1225 lövést adott le, amelyből 1214 nyílvessző érte el a célként kijelölt szalmabálákat és ezen belül összesen 725 lövés talált a 90 centiméter átmérőjű célkörbe. Ezzel az átlagos lövés-leadási sebessége mintegy 20,4 íjlövés volt percenként. A célok 20 m-re voltak, a két célra felváltva 25-25 lövést adott le váltott ütemben. A lövésre használt íj egy 30 fontos laminált baranta íj volt.
Nyelvöltés

A legnagyobb boríték 7x5 méteres!
2009. június 13.-án a bicskei Vajda Gimnázium elkészítette és postaforgalomban feladta a legnagyobb borítékot. A szabványos oldalarányú, papírból készült boríték egy 4x4 méteres levélpapíron megírt levelet is tartalmazott, amelyet az iskola 160 tanulója írt a Magyar Posta Központi Területi Igazgatósága vezetőjének címezve abból a célból, hogy a postaforgalmi képzéssel rendelkező gimnázium ne kerüljön megszüntetésre.
Kacsintás

Megdőlt a vonatozás eddigi rekordja
A dunavecsei Petőfi Sándor Általános Iskola szervezésében 2009. május 16.-án megdöntötték a leghosszabb, összekapaszkodott személyekből álló mozgó sor, vagyis a leghosszabb embervonat eddig fennálló magyarországi rekordját, melyet 2007. szeptember 20.-án Szegeden állítottak fel 662 résztvevővel. Zádoriné Squor Mária, az iskola igazgatója vezetésével 16 óra 35 perckor indult meg a menet a számolókaputól az iskola udvarán és a Zrínyi utcán át vissza a sportcsarnok bejáratánál felállított érkezési pont irányába. A mozgó sor végig összekapaszkodva haladt, a 948 főből álló dunavecsei embervonat így elhódíthatta ezt a rekordot a szegedi diákoktól.
Király

Kártyatrükkök 27 órán át
Bodnár Pál Balázs, az ismert fiatal kártyabűvész 2009. május 5.-én 17 óra 13 perctől május 6.-án 20 óra 18 percig, összesen 1490 perc pihenőidőn kívüli tevékenységével felállította a leghosszabb kártyabűvész tevékenység rekordját a budapesti Lurdy Ház Miami Poker Clubjában. A kísérletet Bodnár Pál a maratoni rekordok speciális szabályai szerint hajtotta végre, mindvégig közönség előtt. A rekordkísérletről folyamatos videofelvétel is készült a klub zárt rendszerű, beépített figyelőkamera rendszere segítségével. A bemutatott számtalan kártyatrükk folyamatosan szórakoztatta a pókerklub közönségét, a rekordkísérlet végén több ismert személyiség jelenlétében tortával köszöntötték a kitartó kézügyességű bűvészt.
Ártatlan


A legnagyobb kártyakonty
A legtöbb kártyalapot tartalmazó frizuraköltemény rekordjával újabb magyar rekorder címet szerzett Binder Géza, aki már korábbi rekordjairól is ismert fodrász hazánkban. 2009. május 5.-én délután a Lurdy ház Miami Poker Clubjában kb. két óra leforgása alatt a legtöbb kártyával díszített legnagyobb kontyot kívánta közel 100 franciakártya-lap segítségével elkészíteni és ezzel fel kívánta állítani a legnagyobb kártyakonty világrekordját.
Csók

Megdőlt a csoportos újraélesztés rekordja
Fél évtizedes rekordot szárnyalt túl a nyíregyházi Sentinel-Team, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Hallgatóiból a Vöröskereszt támogatásával megalakult újraélesztési csapat. A „Sentinel Dátumperces Foci 2009”, a kari HÖK által rendezett sportrendezvény keretében Nyíregyházán 2009. március 6.-i kezdettel a Dátumperces Újraélesztés akciójával döntötték meg a 2004-ben Budapesten felállított folyamatos csoportos újraélesztési időtartam-rekordot.
Nevetés

A legtöbb fajta fánk
A négy éve megrendezésre kerülő nagykanizsai fánkfesztiválon, 2009. február 21.-én a városi MÁV NTE 1866. Sportcsarnokban a fánkcsapatok versenye mellett felállították az egyszerre egy helyen bemutatott legtöbb fajta fánk hazai rekordját. A jelenlévő szakmai zsűritagok segítségével meghatározott és egymástól egzakt módon elhatárolt fánkfajtákat írásban összesítették az elnevezéseik alapján, melynek eredményeképp pontosan negyven fajta fánkkal ismerkedhetett meg a fesztivál közönsége.
Pénz beszél


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 13
Heti: 19
Havi: 66
Össz.: 14 078

Látogatottság növelés
Oldal: egyéb
Világrekordok A-Z-ig! - © 2008 - 2024 - vilagrekoedok.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »